‘postershop’ kategória archívum
-
Nagyban nyomjuk – 5 éve
2005. szeptember 5-én indult el a PosterShop.hu, ahol az országban talán elsőként kínáltunk online felületen poszternyomtatási szolgáltatást.
Négy nappal később be is futott az első megrendelés, pedig tulajdonképpen még csak teszteltük az oldalt, – és ennek megfelelően, akkor még semmilyen hirdetés nem hívta fel rá a figyelmet. Nagy élmény volt látni, hogy valóban működik az elképzelésünk! (Most is emlékszem, hogy két, kutyát ábrázoló fotót nyomtattunk vászonra, ennek az első megrendelésnek a keretében.)

2005. szeptember 5-én, ebben a formában jelent meg a PosterShop.hu a weben
Nyereményjáték a Facebookon, és ajándék-nyomatok a megrendelések mellé
De ez a bejegyzés nem azért született, hogy nosztalgiázzunk! A hét végén két új akciót is elindítunk majd. Az egyik keretében 70×50cm-es poszternyomtatást lehet nyerni, a másik akció pedig majd a megrendelőinknek nyújt egy kis bónuszt.
Érdemes lesz tehát a hétvégén figyelni a Facebook-oldalunkat, vagy a Kép és alkotás blogot (vagyis ezt az oldalt)!
-
Tartalomlopás – A ráadás
Kezdem magam úgy érezni, mint Piedone, amikor a büfében leüt két gengsztert, de ekkor újabb kettő jön elő, akiket aztán szintén le kell ütni. És ez így megy egy darabig. Nem akarom, de a Google segítségével újabb és újabb klónjait találom meg a weboldalunknak, a PosterShop.hu-nak.
Ma délután is éppen az egyik tartalommásolóval levelezgettem, és próbáltam neki bemutatni egy Google kereséssel demonstrálva, hogy az oldalának a tartalmai, enyhén szólva is emlékeztetnek a miénkre. Erre a találati listán felfigyeltem egy oldalra, amit aztán megnyitva igencsak felment a pulzusom. (Úgyhogy a mai szobabiciklizést akár ki is hagyhatom.)
-
Tartalomlopás! Már megint
Ismerősek Önnek az alábbi képek és szövegek? Nekem igen. Ezek mind a postershop.hu nevű weboldalunkról származnak.

Mit is mondhatnék. Az biztos, hogy mellbevágó dolog, amikor az ember békésen kortyolgatja a kávéját, böngészi az internetet, aztán egyszer csak a saját maga által írt szövegek, saját fotói és illusztrációi jönnek szembe egyik-másik versenytársának(!) a weboldalán. Tovább »
-
Poszter nyomtatás akció
Kis befektetés, nagy öröm! Ritkán szoktunk akciót hirdetni, hiszen az árainkat nem hasraütés alapján határoztuk meg, és bizony a minőség nekünk is pénzbe kerül.
Most egy ilyen ritka pillanat érkezett el: mától (2010. június 15.) indítunk egy akciót, a 80 x 60 cm-es poszternyomtatásra, fotópapírra:

A 80 x 60 cm-es méret az egyik legnépszerűbb, hiszen már elég nagy méretű (fotómozaikhoz is jó), de az ára még elég alacsony. Főleg ebben az akcióban – 2010. június 30-ig -, mert most csak 3990,-Ft a 80×60cm-es poszternyomtatás ára. (Plusz a szállítási költség 1790,-Ft.)
Tehát érdemes élni a lehetőséggel! Az biztos, hogy nem sok helyen (sehol?) kínálnak ilyen minőségű nyomtatást, ezen az áron.
Bővebb információk, megrendelés itt!
-
Megérkezett a Canon iPF8300-as poszternyomtató
Áprilisi európai debütálása után pár héttel, műhelyünkben munkába állt a Canon új üdvöskéje, az iPF8300-as nyomtató.
Tulajdonképpen ez a gép nagy vonalakban megegyezik a meglévő iPF8000-es nyomtatónkkal, annak a továbbfejlesztett változata. Talán a legnagyobb újdonság nem is a gép, hanem a festék, amit használ. Ez ugyanis még az eddigieknél is bővebb színtér használatát teszi lehetővé.

-
A postershop.hu új arculata
Több mint egy év telt el azóta, hogy online poszternyomtató és vászonkép-készítő szolgáltatásunk weboldala - a postershop.hu – új “ruhát” kapott. Idén tavasszal, a visszajelzések és a tapasztalatok alapján tovább fejlődik az oldal.
Ezeknek a változásoknak, az egyik kívülről is észrevehető eleme az új arculat megjelenése lesz, amely kicsit színesebb és vidámabb lesz, mint az eddigi. Íme az új logó:

Hamarosan feltűnik az oldalon az új embléma, de mindemellett még sok kisebb változtatást is kitaláltunk, amelyek majd még jobban használhatóvá teszik a postershop.hu-t!
Szerencsére a munkám a hobbim is egyben: képekkel, fotókkal foglalkozni, azokból megpróbálni kihozni a legjobbat - remek dolog.
Ha pedig valami igazán érdekes dologgal találkozom a digitális képalkotás területén, arról itt írok.
Rumpf Barnabás
Hasznos linkek:
Legnépszerűbb bejegyzések:
- Életlen képből éles - avagy a dekonvolúció csodái (5)
- A legjobb ingyenes grafikai programok (4)
- Fotózzunk műholdat! (4)
- Tartalomlopás! Már megint (4)
- Tartalomlopás - A ráadás (3)
-
Dynamic Auto-Painter -
fotóból impresszionista festmény (2) - ASCII art - képek, betűkből és számokból (1)
Legutóbbi kommentek:
- Rumpf Barnabás: Konkrétan ezeket az oldalakat ...
- Moni: S le tudod őket töröltetni? Me...
- Levente: "...a megrendelési űrlapot ne ...
- geszt: Sajna ez nem csak Magyarország...
- Rumpf Barnabás: Kösz! Az a baj, hogy egy ilye...
- Gabesz: Sajnos elterjedt az a felfogás...
- Robi: Nagyon szépen köszönöm a gyors...
- Rumpf Barnabás: Kedves Robi! Próbálja ki a rej...
- Robi: Ez a leírás engem is megdöbben...
- Rumpf Barnabás: Szia! Ez azt jelenti, hogy mil...