-
ASCII art – képek, betűkből és számokból
Jó harminc éve, iskolás korom elején lehetett, amikor Apám bevitt magával a Soproni Egyetemre, ahol a fél termet elfoglaló számítógépeket mutatta meg. Az ott dolgozók, egy jókora méretű leporellóval próbáltak elkápráztatni, amin személyesen Miki Egér volt látható. Az egész kép számokból és betűkből állt össze.

Egy egészen friss ASCII Art kép - pontosabban Text Mosaic -, ami egy 100x100cm-es vászonképhez készült. Tulajdonképpen egy olvasható szövegfolyamból áll össze a portré. A kész képen a legapróbb betűk kb. akkorák lesznek, mint egy normál újságcikk betűi.
Emlékszem, volt a falon egy Louis Armstrong kép, és még néhány más portré, mind ezzel a technikával elkészítve. Akkoriban ez lehetett a számítástechnikusok között a sláger, illetve így tudták bemutatni a laikusoknak – a rektortól a takarítónőig -, hogy milyen nagyszerű dolog a számítástechnika.
A régi nyomtatók többnyire csak számok és betűk megjelenítésére voltak képesek, így alakult ki ez a jellegzetes, pop-art-szerű képi világ. Valószínű, hogy ma egy iPhone-on az ébresztőóra funkcióra nagyobb számítási kapacitás áll rendelkezésre, mint azokon a bútor méretű számítógépeken együttesen, de a betűkből, számokból összeállított képek nem vesztettek a varázsukból. Ez az ASCII art.
Ma már nagyon egyszerűen készíthetünk ilyen képeket – fotók alapján -, mivel rengeteg program található az interneten ebben a témában.

Ilyen egy klasszikusnak mondható ASCII art kép. Fehér alapon fekete karakterek, ahogy az ősidőkben, a leporellókon is volt.
Online ASCII art alkalmazások
Az első próbálkozásainkhoz megfelelőek az interneten található (a weboldalakon futó) alkalmazások is. Ha ezeket használjuk, akkor nem kell telepítenünk semmilyen új szoftvert a számítógépünkre, hogy kipróbáljuk az ASCII kép készítést.
Az egyik legegyszerűbben használható ilyen oldalt a photo2text.com címen találjuk. Csak fel kell töltenünk egy fotót, és az átalakítás egy kattintással megtörténik. Amikor az oldal nick nevet kér, annak gyakorlatilag csak az elmentendő ASCII kép elnevezésére van hatása, tehát regisztráció nem szükséges az oldalon. Az elmentett képet – ami tulajdonképpen egy szövegfájl lesz -, megnyithatjuk például a Windows Notepad (Jegyzettömb) programjával.
Az online szolgáltatások hátránya, hogy meglehetősen korlátozottak a beállítási lehetőségek, és ez a photo2text.com-ra is igaz. Egyszerű, kontrasztos képekkel érdemes próbálkozni, mint amilyen a fenti Marylin Monroe portré is.
ASCII Generator dotNET
Ezt a programot ingyenesen letölthetjük és telepíthetjük a számítógépünkre. (Windows alatt fut, és kell hozzá a Microsot .NET Framework kiegészítő.) Rengeteg beállítási lehetőséget találunk benne, így a kép méretétől a betűtípusig, szinte mindent meghatározhatunk, ráadásul a módosítások eredményét valós időben láthatjuk is a képernyőn.

Ez a program már színes ASCII képek generálására is képes, úgy, hogy a képet alkotó egyes betűk illetve egyéb karakterek színe, a kiindulási fotó színeit adják vissza. A létrehozott képeket xhtml-oldalként, vagy akár képfájlként is elmenthetjük. Utóbbi megoldással az ASCII képek nyomtatása gyakran egyszerűbb.
Textaizer Pro
Ennek a programnak a készítője már kicsit továbbgondolta a lehetőségeket, így többféle módon is rekonstruálhatunk egy fotót, karakterekből összeállítva.
A feljebb már bemutatott ASCII art-on túl, például készíthetünk olyan pop-art stílusú képeket is, ahol a látvány egy olvasható, folytonos szövegből áll össze. Ezt a technikát Text Mosaic-nak nevezi a program, és ha ezt futtatjuk le, akkor az eredeti fotó tónusait a szöveg betűmérete adja vissza.
Így például kedvenc regényünk pár oldalnyi szövegéből készíthetünk egy olyan képet, amely az író portréját ábrázolja. A cikk elején látható lila Marilyn Monroe portré is így készült, - a wikipedia róla szóló bejegyzésének szövegét hívtam be a programba, ebből áll össze a kép. (A színezés már Photoshop-ban készült.)

Marilyn Monroe életrajz 1 x 1 méteren, vászonképen
Ha ilyen Text Mosaic-ot készítünk, akkor elsőként a Size multiplier értékét érdemes a maximumra állítani, majd a Font size, Line distance és egyéb értékekkel kísérletezni. Így egy nagyfelbontású kép lesz a végeredmény, amin az apró betűk is olvashatóak lesznek, és akár poszter vagy vászonkép is készíthető belőle a postershop.hu-n. (A File menüpont, Save picture opciójával érdemes elmenteni az ilyen képeket, mégpedig tif formátumban.)

Igazán látványos pop-art képek készíthetőek a Textaizerrel, és ha kreatívan párosítjuk össze a szöveget és a képet, akkor szó szerint, még mondanivalója is lesz az alkotásunknak! A Textaizer is ingyenesen letölthető, és használható.
Szöveg és kép: Rumpf Barnabás
Kategória: képfeldolgozás | Címkék: ascii art,mozaik,textaizer
1 komment erre a bejegyzésre: “ASCII art – képek, betűkből és számokból”
The trackbacks and pingpacks:
- Szó-képek: Word mosaic | kép & alkotás blog – fotózás, képfeldolgozás, miegymás - Pingback on 10/07/31 10:01
Szerencsére a munkám a hobbim is egyben: képekkel, fotókkal foglalkozni, azokból megpróbálni kihozni a legjobbat - remek dolog.
Ha pedig valami igazán érdekes dologgal találkozom a digitális képalkotás területén, arról itt írok.
Rumpf Barnabás
Hasznos linkek:
Kapcsolódó bejegyzések:
Legutóbbi bejegyzések:
- Hubble Pop Culture Contest díjazás
- Tartalomlopás – A ráadás (3)
- Fotóstúdió a szekrényben
- Tartalomlopás! Már megint (4)
- Idegnyugtató képeket a falra!
- Szó-képek: Word mosaic
- ASCII art – képek, betűkből és számokból (1)
- Poszter nyomtatás akció
- Megérkezett a Canon iPF8300-as poszternyomtató
- Fotózzunk műholdat! (4)