2005. szeptember 5-én indult el a PosterShop.hu, ahol az országban talán elsőként kínáltunk online felületen poszternyomtatási szolgáltatást.

Négy nappal később be is futott az első megrendelés, pedig tulajdonképpen még csak teszteltük az oldalt, – és ennek megfelelően, akkor még semmilyen hirdetés nem hívta fel rá a figyelmet. Nagy élmény volt látni, hogy valóban működik az elképzelésünk! (Most is emlékszem, hogy két, kutyát ábrázoló fotót nyomtattunk vászonra, ennek az első megrendelésnek a keretében.)

postershophu-5-eves
2005. szeptember 5-én, ebben a formában jelent meg a PosterShop.hu a weben

Nyereményjáték a Facebookon, és ajándék-nyomatok a megrendelések mellé

De ez a bejegyzés nem azért született, hogy nosztalgiázzunk! A hét végén két új akciót is elindítunk majd. Az egyik keretében 70x50cm-es poszternyomtatást lehet nyerni, a másik akció pedig majd a megrendelőinknek nyújt egy kis bónuszt.

Érdemes lesz tehát a hétvégén figyelni a Facebook-oldalunkat, vagy a Kép és alkotás blogot (vagyis ezt az oldalt)!