Jó harminc éve, iskolás korom elején lehetett, amikor Apám bevitt magával a Soproni Egyetemre, ahol a fél termet elfoglaló számítógépeket mutatta meg. Az ott dolgozók, egy jókora méretű leporellóval próbáltak elkápráztatni, amin személyesen Miki Egér volt látható. Az egész kép számokból és betűkből állt össze.

 

monroe-textaizer
Egy egészen friss ASCII Art kép - pontosabban Text Mosaic -, ami egy 100x100cm-es vászonképhez készült. Tulajdonképpen egy olvasható szövegfolyamból áll össze a portré. A kész képen a legapróbb betűk kb. akkorák lesznek, mint egy normál újságcikk betűi.

 

Emlékszem, volt a falon egy Louis Armstrong kép, és még néhány más portré, mind ezzel a technikával elkészítve. Akkoriban ez lehetett a számítástechnikusok között a sláger, illetve így tudták bemutatni a laikusoknak – a rektortól a takarítónőig -, hogy milyen nagyszerű dolog a számítástechnika.

A régi nyomtatók többnyire csak számok és betűk megjelenítésére voltak képesek, így alakult ki ez a jellegzetes, pop-art-szerű képi világ. Valószínű, hogy ma egy iPhone-on az ébresztőóra funkcióra nagyobb számítási kapacitás áll rendelkezésre, mint azokon a bútor méretű számítógépeken együttesen, de a betűkből, számokból összeállított képek nem vesztettek a varázsukból. Ez az ASCII art.

Ma már nagyon egyszerűen készíthetünk ilyen képeket – fotók alapján -, mivel rengeteg program található az interneten ebben a témában.

marilyn-monroe-ascii-art
Ilyen egy klasszikusnak mondható ASCII art kép. Fehér alapon fekete karakterek, ahogy az ősidőkben, a leporellókon is volt.

 

Online ASCII art alkalmazások

Az első próbálkozásainkhoz megfelelőek az interneten található (a weboldalakon futó) alkalmazások is. Ha ezeket használjuk, akkor nem kell telepítenünk semmilyen új szoftvert a számítógépünkre, hogy kipróbáljuk az ASCII kép készítést.

Az egyik legegyszerűbben használható ilyen oldalt a photo2text.com címen találjuk. Csak fel kell töltenünk egy fotót, és az átalakítás egy kattintással megtörténik. Amikor az oldal nick nevet kér, annak gyakorlatilag csak az elmentendő ASCII kép elnevezésére van hatása, tehát regisztráció nem szükséges az oldalon. Az elmentett képet – ami tulajdonképpen egy szövegfájl lesz -, megnyithatjuk például a Windows Notepad (Jegyzettömb) programjával.

Az online szolgáltatások hátránya, hogy meglehetősen korlátozottak a beállítási lehetőségek, és ez a photo2text.com-ra is igaz. Egyszerű, kontrasztos képekkel érdemes próbálkozni, mint amilyen a fenti Marylin Monroe portré is.

 

ASCII Generator dotNET

Ezt a programot ingyenesen letölthetjük és telepíthetjük a számítógépünkre. (Windows alatt fut, és kell hozzá a Microsot .NET Framework kiegészítő.) Rengeteg beállítási lehetőséget találunk benne, így a kép méretétől a betűtípusig, szinte mindent meghatározhatunk, ráadásul a módosítások eredményét valós időben láthatjuk is a képernyőn.

venusz-ascii-art

Ez a program már színes ASCII képek generálására is képes, úgy, hogy a képet alkotó egyes betűk illetve egyéb karakterek színe, a kiindulási fotó színeit adják vissza. A létrehozott képeket xhtml-oldalként, vagy akár képfájlként is elmenthetjük. Utóbbi megoldással az ASCII képek nyomtatása gyakran egyszerűbb.

 

Textaizer Pro

Ennek a programnak a készítője már kicsit továbbgondolta a lehetőségeket, így többféle módon is rekonstruálhatunk egy fotót, karakterekből összeállítva.

A feljebb már bemutatott ASCII art-on túl, például készíthetünk olyan pop-art stílusú képeket is, ahol a látvány egy olvasható, folytonos szövegből áll össze. Ezt a technikát Text Mosaic-nak nevezi a program, és ha ezt futtatjuk le, akkor az eredeti fotó tónusait a szöveg betűmérete adja vissza.

Így például kedvenc regényünk pár oldalnyi szövegéből készíthetünk egy olyan képet, amely az író portréját ábrázolja. A cikk elején látható lila Marilyn Monroe portré is így készült, – a wikipedia róla szóló bejegyzésének szövegét hívtam be a programba, ebből áll össze a kép. (A színezés már Photoshop-ban készült.)

marylin-monroe-vaszonkep
Marilyn Monroe életrajz 1 x 1 méteren, vászonképen

 

Ha ilyen Text Mosaic-ot készítünk, akkor elsőként a Size multiplier értékét érdemes a maximumra állítani, majd a Font size, Line distance és egyéb értékekkel kísérletezni. Így egy nagyfelbontású kép lesz a végeredmény, amin az apró betűk is olvashatóak lesznek, és akár poszter vagy vászonkép is készíthető belőle a postershop.hu-n. (A File menüpont, Save picture opciójával érdemes elmenteni az ilyen képeket, mégpedig tif formátumban.)

dali-textaizer

Igazán látványos pop-art képek készíthetőek a Textaizerrel, és ha kreatívan párosítjuk össze a szöveget és a képet, akkor szó szerint, még mondanivalója is lesz az alkotásunknak! A Textaizer is ingyenesen letölthető, és használható. Frissítés! Úgy látszik, hogy az aktuálisan letölthető verzió (2011. 11. 21.) nem működik tökéletesen. Ha probléma van a szoftverrel, próbálja meg ezt a régebbi verziót: TextaizerPro 4.0.0.27

 

Szöveg és kép: Rumpf Barnabás

8 thoughts on “ASCII art – képek, betűkből és számokból

  1. Aloha!

    Letöltöttem ezt a textaizer nevezetű tüneményt. Tetszetős, és próbálkoztam is vele, de valamit valószínűleg nem jól csinálok, ugyanis amikor beállítom pl a size multipliert, vagy a betűméretet, és rákattintok a Startra, kiírja, hogy “Can’t allocate the DIB handle”. Ötletem sincs, hogy mi a jó eget kellene csinálnom, hogy működjön a dolog…

  2. Ez már tökéletesen működik, nagyon szépen köszönöm! 🙂

  3. Sajnos nekem sem működik, egyik sem. Ezt írja ki: “The ordinal 6880 could not be located in the DLL MFC42.DLL.” Sajnos nem jöttem rá hogy mit lehetne csinálni vele.

  4. Erre a hibára sajnos nincs tippem! A pár hozzászólással feljebb belinkelt régebbi verzióval XP alatt nem szokott gond lenni. Esetleg egy másik gépen érdemes egy próbát tenni, hátha…

  5. Igen, valószínűleg az a baj, hogy nem XP-t használok, mindenesetre köszönöm a választ. Esetleg ismersz még ehhez hasonló programokat?

  6. Sajnos más ilyenről nem tudok. Abban lehet bízni, hogy ha kijön egy újabb verziója a programnak, az majd megy rendesen frissebb Windows alatt is.

Comments are closed.